Saturday, March 15, 2008

A gyermekvasút nyomában

Végre sikerült kifogni egy esőmentes napot! Az időjárásra nem lehetett panasz, szikrázó napsütés, kicsit hűvöskés idő és enyhe szél, de az még belefér. Már megedződtünk. :)

A túra a Széchenyi hegytől indult, ahová a Városmajorból induló fogaskerekűvel juthatunk ki legkönnyebben, ráadásul a BKV bérletek is érvényesek. Most utaztam először vele. Sajnos nem túl gyors, többször el kellett engednünk a másik irányból jövő szerelvényt. Az állomásnál végeláthatatlan hosszú sor kígyózott előttünk, nekünk kb. 50 perc sorbanállás jutott. (A végén a perecárus elárulta, hogy közel 1200 túratárs teljesítette a távot.) Ezalatt rendesen szétfagytunk, de rendíthetetlenül ácsorogtunk tovább. 10:00 előtt nem sokkal sikerült elindulni. A tájékoztató füzet szokatlanul igényes volt, térképpel, részletes útleírással, helytörténeti érdekességekkel. Számomra még az is furcsa volt, hogy összesen 16 ellenőrző pont volt, így az egész túra elég rövid szakaszokból állt. Ez a kezdő túrázónak még barátságosabbá tehette a túrát, legalábbis lélekben...

A túra során különösebb dolog nem történt, a jól ismert útvonalakat jártuk be. Az ellenőrzőpontok listája:
  • Széchenyi hegy állomás
  • Széchenyi emlék
  • Kápolna
  • Normafa megállóhely
  • Csillebérc állomás
  • Disznófő
  • Virágvölgy állomás
  • Makkosmária
  • János hegy állomás
  • Erzsébet kilátó
  • Szépjuhászné állomás
  • Kaán Károly kilátó
  • Hárs hegy kilátó
  • Hárs hegy állomás
  • Hűvösvölgy, Nagyrét
  • Fazekas hegy
  • Hűvösvölgy állomás
  • Hűvösvölgy, Gyermekvasutas Otthon
A nevezési díjért cserébe kaptunk egy jó túrát, jó leírással. Kitűzőt, emléklapot. A célban gulyáslevest, kenyeret, üdítőt és menet közben tea is volt. Mindezeken felül egy ingyen vonatjegy a kisvasútra, amit szintén ekkor próbáltam ki először, mellesleg az első osztályon utaztunk. Az ebéd elfogyasztása után még betértünk megnézni a vasútmodelleket egy közeli épületben.

Összességében egy nagyon jól szervezett, könnyű túra volt. Ajánlom mindenkinek, akár spontán kirándulás céljából is! Nyáron lesz éjszakai változata is...

No comments: